XXIV. Országos Kőfaragó Horgászverseny

(Kiskőrös-Akasztó, 2023.06.30 – 07.01.)

Tradicionális rendezvényünk helyszínéül nyolcadik alkalommal az Akasztói Horgászparkot választottuk. A kísérő programokat Kiskőrösön a Hotel Imperial Gyógyszállóban és a Kiskőrösi Termálfürdőben tartottuk. A közös program pénteken svédasztalos vacsorával kezdődött. Az est során a jó hangulatról a Muzsika tv-ben is fellépő Kothencz Lali gondoskodott.
Másnap délelőtt 20 gyermek és 23 felnőtt versenyző foglalta el horgászhelyeiket az Akasztói Horgászparkban. A mérlegelésben és a versenyzők adminisztrálásában Nagy Edit segédkezett. Molnár Sándor elnök úr a halaknak szurkolva felügyelte, hogy a versenyzők a nagy melegben ne maradjanak szomjan. Segítői László Miklós és Schuck Tibor két jókora méretű hűtődoboz és egy kiskocsi segítségével folyamatosan biztosította a mozgó ”zenés” kantinból a hűsítőket. A kiszolgálás alatt a Nagy Ho-Ho-Horgász főcím dala szórakoztatta a versenyzőinket.
Versenyünk főszponzora az idei évben is a Gávavencsellői Nyírmárvány Kft. volt. A cég tulajdonosa Petró Attila, a Nyírmárvány Kft. 100.000-100.000 forintos vásárlási utalványát ajánlotta fel a női, illetve a férfi kategória első helyezettjeinek. Az ismételt nagyvonalú támogatást ezúton is köszönjük! Horgászverseny helyezettjei: Gyermekeknél 1. Sárga Zsombor 5 kg (Budapest) 2. Jeszenszky Zsolt 4,15 kg (Kiskőrös) 3. Richter Milán 3,65 kg (Velence). A gyermekeknél a legnagyobb kopoltyús (2,28 kg) Lajtavári Levente (Pilisszentiván) horgára akadt.
Nőknél: 1. Parcsami Erzsébet 6,61 kg (Győr) 2. Peller Veronika 0,3 kg (Pilisvörösvár) 3. Máté Irén 0,25 kg (Budakalász). Férfiaknál: 1. Parcsami Miklós 10,023 kg (Győr) 2. Kis Imre 9,1 kg (Tiszavasvári) A mezőny legnagyobb halát is ő szákolta, egy 8 kg -os pontyot. 3. Rózsa Tibor 8,4 kg (Kiskőrös). Versenyen kívül Horváth Péternek élete eddigi legnagyobb halát egy 15 kg-os pontyot sikerült megakasztania. Teljesítményét Márkus Gábor által felajánlott mészkő hallal díjaztuk. Az idei év citromdíjasa Boráros Kornél (Székelyszabar) lett. Citrom mellett, egy a házikedvence részére készült, „sétálóvödörrel” jutalmaztuk, hogy szurkolt és segédkezett versenyzőinknek.
Az eredményhirdetés és ünnepi vacsora után – Dj. Fábián Zsolt Disco Partyjával folytatódott a program. Szilasi Lászlónak, Rózsa Tibornak és feleségének, Miminek ezúton is köszönjük a szervezésben nyújtott segítséget!

About the Author

You may also like these